F.E.A.R. Combat

Ha azt állítjuk: olcsó húsnak híg a leve, hát akkor az ingyen lében nincs is hús. Ez a feltételezés most megdőlni látszik, a teljesen ingyenes FEAR: Combat-tel.

Bizonyára sokan közületek hosszú éjszakákba nyúlóan nyomultak a Monolith tavaly született és istápolt gyermekével, a FEAR-rel, és könnyes szemekkel gondolnak a felejthetetlen borzongásra, valamint az egyedi hangulatra, amit az a játék okozott. Sajnos rengeteg hibája volt a terméknek, az irreálisan magas gépigény, az igénytelen pályatervezés, valamint a kiforrott többjátékos lehetőségek hiánya miatt nem írta bele magát a játékfejlesztés történelemkönyvébe. Amolyan citrompótlóként most megérkezett a FEAR multiplayer kiegészítője, méghozzá egy ingyenes letöltésbe csomagolva, melyet a nélkül próbálhatunk ki, hogy rendelkeznénk az említett mű eredeti változatával.

Nagyon kedves ajándék ez a Vivendi Games-től, és persze a Monolith-től, hogy az eredeti játék hiányosságait teljesen ingyen, és nem egy 8 ezer Forintos kiegészítő formájában orvosolják. A Combat-et bárki kipróbálhatja, aki rendelkezik a futtatásához szükséges minimum gépigénnyel, és nagy sebességű (szélessávú) internetkapcsolattal. Az indulás tekintetében mi sem egyszerűbb: Megérdeklődjük a saját, személyre szóló Cd key-nket a Vivenditől, melynek eléréséhez csupán egy kérdőívet kell kitöltenünk. Ha megkaptuk E-mailben a szükséges regisztrációs kulcsot, a hivatalos honlapon keresztül kiválaszthatjuk, honnan szeretnénk lecuppantani a betömörítve 1.8 Gigabyte-os (telepítve pedig majdnem 4 Gigás!) csomagocskát. Ha a teljes setup a merevlemezünkön pihen, ideje elindítani, amíg beüzemeli magát, nyugodtan főzzünk egy kávét magunknak, vagy ugorjunk le közben a sarki boltba, ugyanis nagyjából 15-20 perc kell, mire az indítástól számítva meg is jelenik a FEAR: Combat installja a képernyőn. Pórul is jártam vele, ugyanis azt hittem, megint valami vírus vagy rendszerhiba van a dologban, és nem akar elindulni a program, ugyanis sem a CPU, sem a winchester nem mutat jelentősebb aktivitást ez idő alatt, gondoltam, egy alapos Windows restart után megoldódnak a dolgok, ráérek még telepíteni, ezért nekiálltam CD-t írni. Persze a CD-írás kellős közepén megjelent a „Welcome to FEAR: Combat Installation” szöveg, amitől kis híján agyvérzést kaptam.

Az install után szerencsére már nem lesznek ekkora mértékű gondjaink a játékkal, az indítás és a szükséges opciók beállítása után minden szép és jó – és majdhogynem tökéletes. A szerverlistán való kutakodás alkalmával világosan láthatjuk, hogy a legtöbb szerver meglehetősen kedvező PING-értékekkel fogad bennünket, bár elég nagy a szórás e tekintetben, mert gyenge, 400 pinges, de ugyanakkor jóval tuningosabb, 60-70-es ping-értékekkel üzemelő szerverek is akadnak bőven. Ha van akkora szerencsénk, hogy egy jól működő hazai játékszervert találunk magunknak, a helyzet még rózsaszínebb: az általában 50 milliszekundum alatti csomagkésések szinte semekkora látszólagos késést nem produkálnak, olyan az egész, mintha single playerben nyomulnánk.

Magánál a tervezésnél nem sok feladat hárult a Monolith szakembereire: Az összes építőelem - beleértve a textúrakészleteket, modelleket, karaktereket, fegyvereket, hangokat, a menürendszert – az eredeti játékból került újrahasznosításra, új grafikai elemeket csak nagyon elvétve találhatunk, sőt, még a pályák is többnyire ugyanazok, mint a single player FEAR küldetései, csupán át lettek alakítva a Deathmatch, valamint CTF módoknak megfelelően. Néhány új térkép is tiszteletét teszi nálunk, de ezek persze csak azért kerültek a pakliba, nehogy szó érje a ház elejét, hogy semmi újítást nem kapunk a Combat-tel.

Mindezek ellenére szinte csoda, de az összhatás kiváló, és nem érezteti komolyabban hatását az sem, hogy a Combat nem biztosít semmiféle egyediséget az eredeti FEAR-hez viszonyítva. Ugyanazok a fegyverek, ugyanaz a paccsogó vér, ugyanaz a tömény füst– és robbanásözön, és még sorolhatnám a régi ismerősként visszaköszönő elemeket. Ha most egy, az üzletekben kapható kiegészítést tesztelnék, azt kellene mondanom, a Monolith egy ronda pénzsóvár banda, akik nulla munkával akarnak sok-sok profitot termelni. Ez a verzió azonnal megdől, mihelyt ránézünk az árcédulára (ami ugye kereken nulla forintról szól), valamint mélyebben beleássuk magunkat a játék titkaiba, mert egy dologban utánozhatatlan, és még nagynevű elődje sem szállhat ringbe a Combat-tel e tekintetben: ez a kemény fogalom a hangulat.

Rég játszottam ilyen jót netes FPS-sel, utoljára a Call of Duty első része volt az, mely két teljes évig nem engedett szabadulást karmai közül, és minden délután epekedve vártam, hogy az aznapi fejtágító marhaságok véget érjenek a gimiben, majd rohantam haza CoD-ozni. Még nem tudom, mi lesz a FEAR: Combat sorsa, de gyanítom, ez is hasonló módon fog elbánni velem. Játékmenetében nem is különbözik jelentős mértékben a legújabb Monolith alkotás az Infinity Ward klasszikusától. Ugyanúgy fegyvert kell választanunk, ugyanúgy egyetlen erős csúzlit (+ gránátokat) kaphatunk újjáéledésünkkor, és ugyanúgy pár lövés után a fűbe harapunk, mint a Call of Duty esetén. Kissé idegesített is ez a megoldás, ugyanis a FEAR fegyverei ugyanolyan erősek, mint a COD realisztikus modelljei, viszont általában sokkal gyorsabban lőnek / több sörétet vetnek ki magukból egyszerre. Ez okozza azt a kellemetlen szituációt, hogy az egyetlen, amire rá kell játszani, hogy hamarabb vegyük észre ellenfelünket, mint ő minket. Ugyanis aki előbb kezd el lőni, tuti azé a frag. Ha hátulról eresztik belénk a skulókat, már nincs időnk megfordulni, mert annál hamarabb degradálódik HP-nk a zéruspontra.

Ennek ellenére is tökéletes a játék atmoszférája, kellően pergős, de nem erőltetett, kellően izgalmas, de nem lő le minden poént az elején, mivel minden egyes menet alkalmával újabb és újabb érdekes titkát tárhatjuk fel a produktumnak. Természetesen a játékmenet a Quake-ekből, valamint a Call of Duty-ból megismert klasszikus vonásokkal rendelkezik, kapunk Deathmatch, team DM, CTF, valamint Domination játékmódokat is, és nagyjából 20 térképet.

Ha negatívumokat kellene keresnem a termékben, eléggé nagy bajban lennék, ugyanis nem elég, hogy ingyenes program lévén nem sok jogom van belekötni bizonyos hibákba, hiányosságokba, de már alapból sem sok negatívumát lehet felróni a FEAR: Combat-nek. Egyetlen aprócska baki azért benne felejtődött az 1.07-es verzióban, melyet nem ártott volna orvosolni: a hangok körül van néha kisebb keveredés, előfordulnak nagy ritkán hangakadások, illetve a surround érzés valahogy nem jön át. Nem tudom, hol lehet a hiba, de az ellenfélnek minden léptét hallani lehet, a legtöbbször mégse tudtam kihasználni ezt a nagyszerű lehetőséget ellenfeleim ellen, mert össze-vissza mindenféle irányból szóltak ezek a hangok, néha jobb oldal felől hallottam az ellenség közeledtét, ennek ellenére bal felől csapott rám kegyetlenül, máskor pont ellenkezőleg. A poén az, hogy időnként mégis helyes irányból hallatszanak a zörejek, de ilyenkor persze reflexből mindig az ellenkező irányba pillantok. Pontszámaink alapos megcsappanását eredményezhetik ezek a dolgok. A hangerőszabályzással is előfordulnak néha kisebb bakik, saját fegyvereinknek például iszonyat halk hangja van, míg a tőlünk 20 méterre lövöldöző ellenség durrogtatásaitól meg lehet süketülni.

Egyszerűen lehetetlen ellentmondani a kísértésnek, ezért azt ajánlom, ne is próbáljunk tiltakozni, ilyen jó ajánlatot egyszerűen nem utasíthatunk vissza. Teljesen szabadon tölthetünk le egy minden szempontból kiváló, élvezetes multiplayer FPS-t, ráadásul az eredeti FEAR sem szükséges a futásához. A grafika egyszerűen a legszebb a többszereplős akciójátékok között, mindamellett kiváló, az eredeti játékot is felülmúló optimizáltsággal büszkélkedik. A netes játék feltűnően zökkenőmentes, ha valamilyen úton-módon véletlenül beüt egy kis LAG-osodás, az kizárólag a játékszerver hibája lehet, és nem a netkódé. Ennyire kiváló terméket még a legközelebbi PC Gameshop kirakatában sem találhatnánk, messze leköröz olyan pénzes tákolmányokat, mint például a nálam iszonyatmód felsült Warpath (a tesztjét lásd hamarosan). Mindenkinek csak ajánlani tudom eme mesterremeket, egyedül a gépigény szabhat gátat felhőtlen szórakozásunknak.

Befejezésképp szeretnék beszámolni egy érdekes (és mindamellett tanulságos) esetről, ami játék közben történt velem. Nagyban nyomultam egy német TDM szerveren, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy számomra ismeretlen klán monogramjával feltűzdelt emberke jelent meg a szerveren, aki ráadásul szintén hazai „termék”, ami onnan jött le nekem, hogy elkezdett a chatbe magyarul írogatni, ráadásul ékezetekkel (örülhettek is a német playerek). Először egy nagyképű kis 14 éves mitugrásznak képzeltem a gyereket, mivel rengeteg helyesírási hibájából, gyerekes fogalmazásmódjából ez jött le. Beszédbe elegyedtünk, én persze elkezdtem szórakozni vele, mert hülyékkel miért ne, hadd szúrjak ki vele. Egyszer csak megkérdi az emberke, hogy fiú vagyok-e vagy lány, természetesen azonnal rávágtam neki, hogy lány vagyok (és szexi :-)). Erre jött a meglepetés: Beszélgetőpartnerem vígan újságolta, hogy ő szintén lány, na akkor kénytelen-kelletten megmondtam neki, hogy csak vicceltem az előbb, kőkeményen fiúból vagyok összerakva. :-) Azonnal megérdeklődtem, hogy hogyhogy lány létére ilyen undorító, fröcsögős játékkal (pfuj FEAR, csúnya FEAR :D) játszik, mire persze rögtön leszúrt, hogy miért olyan nagy szám az, ha egy lány ilyennel nyomul. Hát mondom, jól van, ő dolga... beszélgettünk még arról, ki hol lakik (450 kilométerre egymástól – miért is közelebb, gondoltam akkor még magamban), majd véletlenül elkértem az MSN címét, és meg is adta. Más kérdés, hogy neki kellett felvennie engem, mert ilyen megjegyezhetetlen MSN címet én még nem hallottam. Ekkor jött a feketeleves: Felvett MSN-re, majd megkérdezte, hogy hány éves vagyok. Mondtam neki, hogy 18, és persze rákérdeztem én is az ő életkorára. Legnagyobb megdöbbenésemre ezt válaszolta: 13. Kis szünet után még bátortalanul hozzátette: „leszek, novemberben”. Még jó, hogy nem csuknak le kisgyerek molesztálásáért, bár reménykedem, hogy nem valami pedofilellenes szövetség ügynöke volt a kiscsaj. Mindenesetre meglepődtem rendesen, hogy 12 éves létére ilyenekkel játszik. Más kérdés, hogy én 9 esztendősen már nagyban nyomultam a BLOOD-dal, de annak a mai szinthez mérten nagyon gyerekes grafikája volt, össze se lehetett hasonlítani, a mostani, szinte „megszólaló” látványvilághoz, amikor a monitoron már minden ugyanúgy néz ki, mint a valóságban. Bizony ez a dolog rengeteg veszélyt rejt magában a fejlődő gyermekek lelkivilágára nézve.

Pozitívumok: Ingyen van, a legkirályabb grafika, amit multis FPS-ben láttam, jól optimizált engine, remek pályatervezés, egyedülálló hangulat

Negatívumok: Kisebb hangproblémák, hatalmas gépigény, nem lehet eldönteni, hogy ez most taktikai, vagy hentelős játék-e